Szobor

Nehéz olyan dolgot szeretni ami sose volt az enyém

Nehéz a szemedbe nézni hogyha soha se tekintesz felém

Nem könnyen fordítok hátat, félek hogy késeket szúrnak majd belém

Ne gyere közelebb kevés a hely kettőnknek a vilag peremén

Túl sokszor feleztem másokkal akkor is ha csak a negyedet kaptam

Eleget fáztam azért hogy éjszaka mast melegítsen a paplan

Keveset ettem abból mit kisütöttem de mások jóllaktak

Megannyi embernek nyitottam ajtót mikor zárva volt egy ablak

De aki a körben ül, annak tutira jut még a blázból

Az összes barátom velem de mindegyik halott barátokat gyászol

A szívemet hagyom megfagyni egy ideig ki sem lépek a házból

Egyedül harcoltam százért talán mert az az egy vagyok a százból

Márvány szobrok dőlnek felém

Sosem értem, hogy miért

Rám csukódott szoros ölelés

Sajnálom de folytogat

Nemtudom miért

Nemtudom miért

Csak süt ez a nap le rám, a bőr mögött az ember óceán

A szerelem megtalál, a szárazföldön oxigénhiány

A számban egy szalmaszál, a kalapom szélesebb mint volt talán

Csak süt ez a nap le rám, a karomban egy szomjas hableány

Jaj de kár

Jaj de kár

A könnyeim ontaná, hogy inni kér azt úgy se mondaná

Csak viszem a dombon át, a sivatag hátán

Színes délibáb

Légyszi ne mond tovább, már így sem tiszta eddig miért csináltad

Tudom a folytatást, tudod a folytatást

Jaj de kár

Jaj de kár

Dőljünk előre ezen a hegyen

Milyen lenne ha nem figyelne ránk senki sem?

A rét közepén nézhetnénk

Ahogy a Hold felkúszik az élet peremén

És az égen minden a miénk

Dőljünk előre ezen a hegyen

Milyen lenne ha nem figyelne ránk senki sem?

A rét közepén nézhetnénk

Ahogy a Hold felkúszik az élet peremén

És az égen minden a miénk